#strasbourgi bíróság








A magyar állampolgárok jogait is védi a bangladesiek strasbourgi győzelme
 

A magyar állampolgárok jogait is védi a bangladesiek strasbourgi győzelme

A kormánynak nincsenek érvei, ezért hisztérikusak a megszólalásai – mondja Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke arról a strasbourgi perről, amelyet a magyar állammal szemben megnyertek. Szerinte bangladesi ügyfeleik jelentkezni is fognak a nekik megítélt pénzért. Az ügy azért aggasztó, mert a kormány ennyi erővel magyar állampolgárokat is jogellenesen fogva tarthatna, mondja a jogvédő, azt pedig nem érti, hogy civil szervezetként miért ne alakíthatnák a közügyeket, pláne, hogy korábban Lázár Jánosnak sem derogált náluk dolgozni.

Dercsényi Dávid Dercsényi Dávid









Szanyi Tibor nemcsak joggal intett be a parlamentben, de még pénzt is kap érte
 

Szanyi Tibor nemcsak joggal intett be a parlamentben, de még pénzt is kap érte

Döntött a strasbourgi bíróság az MSZP-s Szanyi Tibor 2013-as beintési ügyében, amit a házelnök példátlanul szigorú büntetése követett. Ha Szanyi már kifizette a rárótt bírságot, az emberi jogi bíróság szerint 450 euró (mintegy 140 ezer forint), valamint 2650 euró (mintegy 820 ezer forint) illeti meg a költségek megtérítésére.

hvg.hu hvg.hu


Magyarország újra pert vesztett Strasbourgban
 

Magyarország újra pert vesztett Strasbourgban

Elmarasztalta Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden közzétett ítéletében, mert a bírák szerint megalázó vagy embertelen bánásmódnak minősül, hogy a magyar törvények értelmében a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek esetében leghamarabb 40 év letöltése után van lehetőség a büntetés felülvizsgálatára.

MTI MTI